The FIRST^^/ Clannad ismertető, vélemény =]

Szép napot mindenkinek! :D


Végre itt a nyár, ami számomra a szabadságot, több pihenést, és sok anime megnézését jelenti. Ezzel biztosan nem vagyok egyedül :).

Épp most néztem meg az utolsó részét a Shakugan no Shana-nak. Áhh, nagyon tetszett, de erről majd később.....^^
Először a Clannadról szeretnék írni. Ezt is pár napja fejeztem be, de csak az első évadot, a special-jeivel. Most fogom elkezdeni az After Story-t (2. évad).


Az anime alapból 22 részes, de hozzájön két (illetve 3, de a harmadikat nem számoljuk bele az epizódokba) special. A Clannad egy Visual Novel-ből (visuális novella, majd egy bejegyzésben kitérek rá) készült. Rendkívül hosszú játék.
   A történet egy középiskolás, végzős fiú körül bontakozik ki. A neve Okazaki Tomoya. Róla annyit tudnunk kell, hogy az iskolát utálja, és előszeretettel lóg az óráktól, illetve késik el reggelente. A családi hátterével sincs minden rendben, a várost sem kedveli, ahol él. Első nap, iskolába menet találkozik Furukawa Nagisa-val, aki egy rendkívül félénk, nagyon kevés önbizalommal rendelkező lány. Róla megtudjuk, hogy gyerekkorától fogva nagyon gyenge a szervezete, könnyen megbetegszik, ezért a múlt évben túl sokat hiányzott a suliból, tehát évet kellett ismételnie. Mivel magányos, és újra be kellene illeszkednie a közösségbe, Tomoya azt ajánlja Nagis-nak, h lépjen be valamelyik iskolai klubba. Ekkor a lány mesél az anno működő színház klubról. Elhatározza, h most is csatlakozni fog. Tomoya-val be is néznek a terembe, de úgy néz ki, a klub megszűnt. A teremben csak különböző holmikkal telepakolt kartondobozok sorakoznak. Nagisa viszont mindenképpen szeretné a színház klub működését, és ezért - csak eleinte - Tomoya segítségével mindent megtesz ennek érdekében.


   Persze meg kell említeni Tomoya barátját, Sunohara Youhei-t. Ő egy igen szeleburdi, ostobánk tűnő szereplő, bár a történet folyamán többször megmutatja komoly énjét, amikoris Tomoya-nak különböző tanácsokat ad, illetve véleményét osztja meg a főszereplővel, melynek igenis van értelme. Ezen kívül viszont Tomoya nagymestere a "Hogyan csesszünk ki Sunoharával?" című hadműveletek sorozatának. Rengeteget ugratja a szerencsétlen fiút, ami oldja a feszült hangulatot ^^.
   A történetben folyamatosan bukkannak föl új szerepleők (legfőképpen nőnemű egyedek x] ). Köztük egy zsenivel, aki könyvtári könyvekből vágja ki a lapokat, érdekes múltjának köszönhetően, illetve egy szellemlánnyal, aki köré szintén fura történet fonódik. Továbbá a kétikerlány, akik vonzódnak Tomoya-hoz (nincsenek egyedül), ők is egy külön történet. Sunohara rendkívül bájos kishúga, Nagisa családjának múltja...Aztán az a cserediák, aki a cseresznyefák megmentéséért küzd, és akiről Sunohara mindenáron be akarja bizonyítani, hogy fiú....
   A színház klub újraszervezése, az iskolai fesztivál, a kegyetlen, felemelő, őszinte, titkos érzelmek hálója...Rengeteg homályfedte sztori-falat, melyekre mind fényderül az animéből. =]
   Nekem tetszett, a grafikája is szép. Megható, drámai történet. Azoknak ajánlom, akik....pff ez hülyeség lenne, úgyis egyértelmű. :D ;D Nézzétek meg, ha érdekel és ennyi :D.
   Nekem elnyerte a tetszésemet, és kíváncsi vagyok, mi fog következni.

Ja és még a 3 special-ről szólnék pár szót:

S u m m e r  S p e c i a l :                                             
Ez felel meg a 23. résznek. Ez az epizód az éppen beköszöntő nyáriszünetről szól. Igen vidám hangulatú, szórakoztató rész. Az én véleményem szerint simán lehetne az anime közvetlen folytatása.^^ Klasz



A n o t h e r   w o r l d :   T o m o y o   c h a p t e r :                  
Elvileg a 24. rész. Ez tulajdonképpen nem követi a történet vonalát, semmi köze sincs a anime cselekvéséhez, ugyanis ebben Tomoya már Tomoyo-val jár (ha megnézitek, megtudjátok, ki ő). Nincsen Nagisa, se senki......Ez az epizód kettőjükről szól. Kicsit szomorú. És lehangoló. Igazából nem tudom eldönteni, h happy end-e vagy sem. Kíváncsi lennék a véleményetekre! ^^" (persze ez annak szól, aki látta x] ) Ez sem volt rossz, csak az zavart, hogy rövid. összvissz 23 vagy 24 perc. Még szívesen elnéztem volna..^^



A n o t h e r   w o r l d :   K y o u   c h a p t e r :                       
Ez a special közkívánatra lett elkészítve. A lényege ugyanaz, mint az előbbinek, csak kicsit izgalmasabb. Kyou, az ikerpár egyike. Ennyit elárulok :D Én ezt a történetet a Visual Novel-ben játszottam végig, és nagyon sok idő volt, több napon keresztül nyomattam. Nah ugyanaz a sztori volt ebben, csak mindössze 23 percben -.-"""". Idegesítő volt számomra, de szerintem, aki nem abban a helyzetben van, mint én, annak tetszhet, ugyanis egy fordulatos kis történet. Alapjába véve jól kitalálták.



Tyű..még majd írok az After story-ról, és a Shakugan no Shana-ról iss. Valószínűleg először az utóbbiról, mert azt már - mint ahogy az elején említettem - végignéztem. =]
Remélem nem volt rossz így elsőre.. -.- Nahde mindegy is :D
Üdvözletem! ^^
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

0 Response to "The FIRST^^/ Clannad ismertető, vélemény =]"

Megjegyzés küldése

Copyright 2009 Everything about Japan
Free WordPress Themes designed by EZwpthemes
Converted by Theme Craft
Powered by Blogger Templates